Horgolás

saját készítésű ajándékok: A horgolás a saját készítésű ajándékok sorában nagyon régi mesterségnek számít. Amikor még iskolás voltam, pihenésképpen állandóan horgoltam. Úgy megtanultam a módját, hogy a csillagokból készített asztalterítőm akkor is haladt, ha éppen televíziót néztem. Már az ujjammal is tapogattam a mintát, csak néha kellett oda-odanézni. Persze, hisz százával csináltam az ugyanolyan csillagokat, hogy egy teljes terítő kerekedjen belőle. Aztán ott voltak a kicsike terítőcskék, amik nagy divatnak örvendtek. Vannak, akik még most is használják őket, éppen a Meskán láttam, hogy lehet vásárolni ilyeneket. Vannak ügyes készítők, akik most is csinálják. Nem kell ám azt gondolni, hogy ez a saját készítésű ajándék olyan hirtelen munka. Bizony hetek kellenek egy valamire való terítő készítéséhez. Vagy még több is, attól függ, mennyi időt szánhatunk rá naponta. Én egyszer belekezdtem egy hatalmas horgolási munkába. Ez nem valami könnyű saját készítésű ajándék volt. Nem a művelet okozott nehézséget, hanem a munkadarab nagysága. Egy két személyes ágyra horgoltam takarót. Már nem emlékszem, de eltartott egy télen át. Magammal voltam versenyben, kiszabtam a napi adagot. Ha túlteljesítettem, jól zárult a napom, ha alul, akkor figyelmeztetést kaptam. Magamtól. Ennek a saját készítésű ajándéknak több, de egymással barátságban lévő színe van. Az egészet viszont összefogja az egyszínű keretezés. Így bordó hangulatban úszik. Több éve történt a dolog, azóta nem jutott eszembe se, hogy ilyen hosszú ideig tartó saját készítésű ajándékot csináljak bármilyen alkalomból, bárkinek. Még magamnak se. Mostanában sokkal, de sokkal egyszerűbb horgolással próbálkoztam. Csináltam hálós sapkákat, amiken nagyobb a lyuk, mint a fonal. Úgy látom, a fiataloknak igencsak jól áll. A sapka semleges fonalból készült, mert majd a díszítés adja meg a módját. Ez nem más, mint szép, szálas mohair fonalból horgolt hatalmas virág, ami a sapka oldalán terpeszkedik. Hogy élethűbb legyen, három rétegből készült, egyre kisebbek. Aztán ez a három sor cakkos, szirmos horgolás van egymásra erősítve gyöngyökkel a közepén, és már kész is a viselésre. Egy ilyen sapkát meg lehet horgolni egy-két este, attól függ, milyen hosszú a film. Most a még ennél is kisebb, egy fél estés horgolásom következik. Ez is megfelelő saját készítésű ajándék fiatal lányoknak, de asszonyoknak is. Kitűzőt csináltam függönykarika felhasználásával. Úgy kezdődik, hogy szorosan behorgolom a függönykarikát, ami ezután nem is látszik. A karika hátuljára horgolok egy kört, és hozzá erősítem. Már csak a díszítés van hátra. Körbehorgolom szálas, szőrös fonallal, ami úgy áll szét, mint a napsugár. Utána gyöngyökkel felcicomázom, és a hátuljára felvarrom a kapcsot. Ez a picike saját készítésű ajándék is nagyon alkalmas meglepetés.

További sikeres saját készítésű ajándékok info olvasást kívánunk.

Képek






Oldalak

    Képek






    Oldalak